Bejelentkezés

Elfelejtettem a jelszavam

Regisztráció

Regisztráljon, iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy a későbbiekben információkat küldhessünk Önnek rendez­vényeinkről, akcióinkról, újdonságainkról!

Regisztráció

Termék
Regisztráció

Ne felejtse el regisztrálni a készülékét!

Termékregisztráció

Szakembereknek

Információk és regisztráció cukorbetegek kezelésében résztvevő szakemberek számára

Szakembereknek

Hírek

Az időskorról alkotott makacs tévhiteink

2019.06.09. Cukorbetegség
Dr. Rajna Péter hangsúlyozva az idős népesség létszámának folyamatos növekedését, röviden bemutatja a technikai-informatikai fejlődésnek az idősekre gyakorolt negatív hatásait.
Nagyrészt ennek tulajdonítja, hogy a fiatalabb generációk tagjai számos vonatkozásban valótlanul ítélik meg az idős emberek mentális és kognitív képességeit, és hogy ezekkel kapcsolatban tévhitek alakultak ki. Közülük részletesebben az alábbi négy hamis állítással foglalkozik:

1. A fiatalkor önálló érték, az időskor veszteség.
2. Minden idős szenilis (demens) lesz.
3. Az idősek elveszítik érdeklődésüket, szociális érzékenységüket.
4. Az idős ember kolonc a fiatalok nyakán.

Nem mulasztja el megemlíteni, hogy az idősek maguk is belekerülhetnek a tévhitek csapdáiba. A várható életkor világszerte követhető növekedését egyértelműen örömteli eseménynek, a civilizáció és a tudomány diadalának tarthatjuk. A ténylegesen idős emberek (80+ korosztály = old-old age / szépkorúak) esetében azonban az emelkedő korosztályos létszám hatásai összetettek.

A WHO a 2000-es évek elején az időskor kronológiai kezdetét 60-ról 65 éves korra módosította. Azonban már akkor is egyértelmű volt, hogy az idős embert, különösen az idős beteget pusztán a naptári korával nem lehet jellemezni.

Az általános és fokozódó akcelerációval, a környezeti ingerek dömpingjével az idős korosztály valóban nehezebben birkózik meg. Így áll elő az a helyzet, hogy átlagos szellemi képességű idősek bizonyos, a fiatalok számára könnyű feladatokat is alig képesek megoldani (például az intelligens eszközök kezelése, vásárlás jegy automatából, internetes akciók lebonyolítása stb. – szélesebb értelemben vett funkcionális analfabetizmus).
Áttekintésemben négy, a köztudatban makacs módon megtelepedett tévhitet szeretnék megcáfolni.
A legfontosabb (és legkárosabb) tévhitek

A fiatalkor önálló érték, az időskor veszteség

Véleményem szerint e tévhitnek mindkét alkotóeleme hamis, azonban most csak az utóbbival foglalkozom. Nem tagadható, hogy az időskor biológiai változásai alapvetően deficitek kialakulásában nyilvánulnak meg. Ezek mind a fizikai, mind a szellemi teljesítményben felismerhetőek. Mi előtt a korosabb olvasók bosszankodva továbblapoznának, gyorsan jelentsük ki, hogy az öregedés jól tisztázott szervi elváltozásai kivétel nélkül szerkezeti, tehát divatos kifejezéssel élve „hardver” és nem működésbeli problémák.

Összes szervünk (az agyat is beleértve) jelentős tartalékokkal rendelkezik, így a kopással járó kapacitáscsökkenés hosszú időn át kompenzálható, majd pedig „adaptív átprogramozásra” is lehetőség van. A működések szabályozása, azaz a „szoftver” a természetes öregedés során ritkábban károsodik. (A rendszer betegségei azonban ezt sem kímélik.) Bár a szakemberek véleménye nem teljesen egyöntetű, kutatások igazolják, hogy a gondolkodási funkciók teljesítménye 20–30 éves kor körül tetőz. Ez pedig azt jelenti, hogy a gondolkodási sebesség, a kreatív problémamegoldás és -kezelés egyes mentális készségei az elkerülhetetlen biológiai változások hatására már évtizedekkel az időskor előtt csökkenni kezdenek. Mindezek ellenére az idősödés folyamatában bölcsebbé is vál(hat)unk. Mégpedig azért, mert a folyamatosan felgyülemlő tapasztalat gondolkodásunk eredményességét növeli.

Minden idős szenilis (demens) lesz

A káros általánosítás itt is létező alapra épül: a dementiák legerősebb kockázati tényezője ugyanis maga az életkor, tehát az idősödéssel arányuk törvényszerűen emelkedik. (Korábban 60 év felett ötévenkénti megduplázódását igazolták, a friss statisztikai adatok – feltehetően az egészségvédő programok hatására – kedvezőbbek). A tévhitet tápláló további általános tapasztalat, hogy alacsonyabb szociális és higiénés körülmények között a polimorbiditás és/vagy alkohol és egyéb toxikus hatások következtében az eleve alacsonyabb létszámú idős populációban arányát tekintve valóban jelentősen fokozódhat a dementia gyakorisága. A fentiek ellenére bátran kimondhatjuk, hogy az idősödés – feltartóztathatatlanul zajló – egészséges biológiai folyamat, a dementia pedig az agykéreg degeneratív betegsége.

Az idősek elveszítik érdeklődésüket, szociális érzékenységüket

Tény, hogy az idős egyént körülvevő szociális tér óhatatlanul fokozatosan beszűkül. Az okok közül az esetleges biológiai akadályok (mozgáskorlátozottság vagy fáradékonyság) és érzékszervi gyengülések viszonylag jól ellensúlyozhatóak. Talán ezeknél is jobban nehezíti a külvilággal való kapcsolatot a korábban említett informatikai forradalom, az élet felgyorsulása, átalakulása. A hagyományos nagyszülői feladatok elvégzését sokszor földrajzi, logisztikai korlátok gátolják, másrészt a lekvár-kompót-savanyúság befőzése mára sok helyütt rétegigénnyé zsugorodott. Zoknit már nem kell stoppolni, a barkácsoló nagypapa valójában a fogyasztói társadalom ellensége. Az iskolás unokát már nem kell szóval tartani, ők tabletjeiktől megbabonázva inkább lerázzák a családtagok közeledését.

Mégis azt állítom, hogy az idősek fel tudják venni a küzdelmet az említett változásokkal. Érdeklődésük jottányit sem csökken, ha megtalálják azokat az aktivitásokat, helyeket és közösségeket, amelyekben otthonosan mozognak, ahol az ingerek minősége és erőssége még befogadható a számukra, és amelyekben aktivitásuk mások hasznára válhat.

Az idős ember kolonc a fiatalok nyakán

Az előző bekezdések után talán még nehezebb szólni erről a tévhitről: a fiatalok általános ellenérzéséről a környezetükben élő idősekkel kapcsolatban. Főleg azért, mert ez a teher létezik! Az idős személyek ugyanis mind fizikailag, mind a már említett informatikai robbanás miatt – aktivitásaik megtartása mellett is – változó mértékben kiszolgáltatottá válnak.

A családi körben elérkezik az idő, amikor a háztartás rutinfeladatai során először a ritka, nagyobb lélegzetű fizikai munkákban, jelentősebb alkalmi ügyintézésekben, majd később a kisebbekben is a fiatalok segítségét igénylik. Bizony, ahogyan szokták mondani, az idős családtagok visszakérnek egy keveset abból, amit korábban „befektettek”. Ebben az esetben a címbeli állítással inkább más szempontból érdemes vitatkozni. Az ellenérzés két okból is indokolatlan. Elsősorban erkölcsileg. Ugyanis a „mi időseink” korábban éppen a mi felnevelésünkben, gyarapodásunkban segédkeztek, jelentős mértékben áldoztak ránk fizikai és lelki energiáikból. Most, időskorukban, ezekből kérnek vissza valamennyit, sokkal kevesebbet, mint amit ők adtak. Idős embertársaink, „mások idősei” pedig ugyanezt annak idején másokkal tették meg. Másodsorban pedig pragmatikus okokból. Az időskort ugyanis a fiatalok is megérik. A helycsere csupán idő kérdése. Tehát érdemes fiatalon mindent elkövetni azért, hogy az időskor minél zavartalanabb legyen.

Az időskorral kapcsolatos tévhitek eredete szerteágazó. A fiatal korosztályok számára ez az életkori kategória sokszor túlságosan távol van. Az oktatásban nem szerepel kellő ismeret az öregedésről, annak biológiai és szellemi folyamatairól, társadalmi jelentőségéről. Sok esetben az életkori sajátosságokkal a fiatalok először csak a generációs konfliktusaik során szembesülnek, emiatt az idős korosztály megítéléséhez eleve negatív érzelmi előítélet tapad. Harmonikus családszerkezetben felcseperedő fiatalok külön nevelés nélkül is elsajátítják az idősekkel való bánásmód elemeit, a tisztelet és alázat képességét. A mai felgyorsult világban a következményes családi szerkezeti átalakulás mellett azonban egyre kevesebb fiatal szerezhet kellő minőségű korai személyes tapasztalatot.

Dr. Rajna Péter (Teljes cikk: LAM-MPT 2019;29(1):19–23.)